Siker­rel. (Donde esta la tienda?) Már ami a kér­de­zés részét illeti, mert bár alig­ha­nem rend­kí­vül kicsi az esé­lye annak, hogy a téren átvágó első spa­nyol, aki­vel össze­aka­dok gége­met­szett legyen, mégis ez tör­tént. Az ala­csony, inas fickó gép­pus­ka­szerű dará­lá­sát per­sze a robot­hang nél­kül se nagyon értet­tem volna. Min­den­esetre eszelő­sen vigyo­rogva bólo­gatni kezd­tem, és már épp azon gon­dol­kod­tam, hogy kike­res­sem a szó­tár­ból a Nem értek spa­nyo­lul!–t (No enti­endo el español!), ami­kor a férfi „Na már megint egy!” kife­je­zés­sel az arcán lemon­dóan legyin­tett, majd szé­les kar­moz­du­la­tok­kal mutatta, hogy a főut­cán fel­jebb lesz a bolt, és fakép­nél hagyott minket.

– Gar­cias señor! – kiál­tot­tam utána töké­le­tes spa­nyol­ság­gal, majd fel­kapva a háti­zsá­ko­kat (ja, per­sze) Évá­val a jel­zett irányba indul­tunk. Mivel pár perc gya­log­lás után már majd­nem kiér­tünk a falu­ból, és bolt­nak még min­dig semmi nyoma nem volt, további fel­vi­lá­go­sí­tás remé­nyé­ben befor­dul­tunk egy tel­je­sen üres, ám annál puc­co­sabb étterembe.

Egy ideig tanács­ta­la­nul for­go­lód­tunk a meg­te­rí­tett asz­ta­lok között, majd a sem­miből egy fia­tal pin­cér ter­mett előt­tünk, aki a szá­nal­mas spa­nyol pro­duk­ci­ó­mat fin­to­rogva végig­hall­gatva azon­nal azt java­solta, hogy pró­bál­juk meg ango­lul, mert úgy talán „mind­annyi­unk­nak könnyebb volna”.

Nem is ellen­kez­tem, és így meg­tud­tuk tőle, hogy a bol­tot vissza­felé talál­juk, de min­den való­színű­ség sze­rint már zárva van. Mint ahogy a helyi pék­ség és a követ­kező, mind­össze 3 kilo­mé­terre lévő Espi­nal nevű falu boltja is. És bár ők még jó ideig nem szol­gál­nak fel vacso­rát (dél­után hat óra volt), mielőtt a fel­vi­lá­go­sí­tást meg­kö­szönve elbú­csúz­hat­tunk volna tőle, intett, hogy vár­junk még egy pil­la­na­tot, és eltűnt a kony­hába vezető csa­pó­ajtó mögött.