Aztán min­den dél­után, ami­kor már min­denki haza­ment az amúgy is eléggé kihalt strand­ról, a ten­ger kicsit vissza­hú­zó­dott, és a ned­ves homok alól mini­atűr rákok ezrei kezd­ték meg vic­ces pat­to­gá­su­kat a ten­ger felé. A par­ton nem messze tőlünk, nagy­já­ból ekkor jelent meg egy oltá­rian kövér fazon is.

– Itt a Fóka – szól­tam oda Évá­nak, aki ilyen­kor álta­lá­ban a napi kagy­ló­héj­fo­gá­sát ren­dez­gette a polifómon.

A fickó menet­rend­szerűen lekapta a cipő­jét és rövid­nad­rág­ját, majd póló­ban és egy pat­ta­ná­sig feszülő fürdő­ga­tyá­ban, egy bevá­sár­ló­sza­tyor méretű hálót lóbálva, lépésről-​​lépésre, óva­to­san bele­ara­szolt a jég­hi­deg vízbe. Ami­kor tíz perc­cel később már a női viszony­lat­ban is irigy­lésre mél­tóan mére­tes mel­leit nyal­dos­ták a hul­lá­mok, fel­tette a búvár­szem­üve­gét, és lebu­kott a víz alá. Álta­lá­ban a víz­ben por­tyá­zott jó két óra hosszat, és csak akkor lát­tuk viszont, ami­kor a kis hálója már tele volt fekete kagy­lók­kal, és a zsák­mányt elé­ge­det­ten lóbálva kiká­szá­ló­dott a vízből.

Miután meg­szá­rít­ko­zott a napon, fel­öl­tö­zött, és eltűnt a homokdű­nék mögött, Évá­val ettünk vala­mit vacso­rára, majd a Finisterre-​​fok mögött lemenő nap egyre hal­vá­nyuló fényé­ben, a sátor előtti lan­gyos homo­kon elnyúlva meg­vi­tat­tuk a világ nagy dol­gait, és bevo­nul­tunk aludni.

Mivel a máso­dik nap végére kezd­tünk kifogyni a kész­le­tek­ből, eljött az ideje egy kis finis­ter­rei kitérő­nek. A har­ma­dik napon köz­vet­le­nül a dél­előtti bál­na­kém­le­lés után kiürí­tet­tük Éva háti­zsák­ját, betet­tünk egy üres fla­kont, amit később a bár előtti ivó­kút­ból fel­töl­töt­tünk víz­zel, majd fel­vet­tük a leg­szebb ruhán­kat, és a part végén sora­kozó házak felé vet­tük az irányt.