« | A szoba birtokbavétele után az első utunk a zuhanyzóba vezetett, ahonnan illatosan visszatérve magunkra húztuk az eddig alig használt, és éppen ezért legszebb ruháinkat: a hosszúnadrágot és pulcsikat. Még csak alig múlt délután két óra, így egy nagyon hosszú délutánnak néztünk elébe. Először kiálltunk a gondnok irodája elé, és a bejárati üvegajtó mögül néztük ahogy eláll eső, csak hogy szinte azonnal újra rákezdjen, mintha dézsából öntenék. Mikor a zivatar végre elállt, kimentünk a barakk előtt álló piros padokhoz elszívni egy cigit. Amikor megint elkezdett esni, bemenekültünk az épületbe, és a bejárat melletti faliújságot kezdtük olvasgatni, amiből megtudtuk, hogy háromkor – a falon lévő óra szerint alig 20 perc múlva – egy Caminóról szóló dokumentumfilm német nyelvű „vetítése” lesz az irodában. Jobb híján rákucorodtunk a faliújság alatt árválkodó ütött-kopott műbőr fotelekre, és onnan néztük, ahogy ki-be járnak az épületből a spanyol fiatalok, és a hospitalero a frissen érkező zarándokok bejelentkezését intézi. Amikor egy örökkévalóságnak tűnő idő múlva elérkezett a három óra, a gondnok felpattant, összeszedte a papírjait és a pénzkazettáját, átköltözött a szemben álló barakkba, majd visszajött és bekapcsolta a videót. A legnagyobb meglepetésünkre csak mi ketten voltunk kíváncsiak a dokumentumfilmre (bár talán a kíváncsiság szó itt enyhe túlzás), ami nem is csoda. Épp most gyalogoltuk végig a Camino mind a 759 kilométerét, a filmben szereplő épületeket és tájakat már 3D-ben is láttuk, a német nyelvű alámondás pedig – azon túl, hogy én nem is értettem belőle egy kukkot sem – kimondottan idegesített mindkettőnket. 312/382
|
» |
Hozzászólások (5):
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Megosztás: