« | – És – hajolt közelebb Barefoot cinkosan, miután a vízhólyag témát már alaposan körüljártuk – láttad azokat a balekokat, akik fizetnek a talpmasszázsért? – Persze – bólintottam, néhány albergben ugyanis a helyiek pár euróért vállaltak ilyesmit. – A talp masszírozásának a legtermészetesebb módja a mezítláb járás – mondta elégedetten biccentve. – Ezek az emberek egyszerűen azért fizetnek ami nekem ingyen van. Na így már mindjárt engem is jobban érdekelt a dolog. Eszembe jutott, hogy a hátfájós emberek is a puha ágyak miatt azok, és kúraképpen éppen ezért kell valami keményen aludniuk. Rögtön ki is fejeztem az egyetértésemet, amit nem feltétlenül kellett volna. Barefootról ugyanis hamarosan kiderült, hogy nem a nekem szimpatikus „csendes őrültek” közé tartozott, hanem egy evangélista volt, aki állandó és ellenállhatatlan késztetést érzett arra, hogy áttérítse a „cipősöket” – vagy ahogy ő mondta: „súzpipöl”-t – a mezítláb járásra. Egy fenevadat engedtem ki a ketrecből. Barefoot megérezve szikrányi egyetértésemet, El Burgo Ranero után velünk tartott és menet közben sorra ecsetelte a különböző talajburkolatok előnyeit és hátrányait. Ez eleinte még szórakoztató is volt („Az aprómurvás nagyon csiklandós tud lenni!”), de aztán ahogy kezdett belemelegedni a témába, egyre idegesítőbb lett. Az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor nyaggatni kezdett, hogy vegyem le a cipőmet és próbáljam ki, hogy milyen nagyszerű dolog „közvetlenül érezni az anyaföld minden rezdülését”. Na, én épp ezt nem akartam. 237/382
|
» |
Megosztás: