Végül leszű­kí­tet­tem a kere­sést Magyar­or­szágra, ahol kilenc Jakab­ról elne­ve­zett helyet talál­tam – Fülöp­ja­kab, Hegy­hát­szent­ja­kab, Jakab­háza (Szent­gott­hárd része), Jakab­szál­lás, Kis­ja­kab­falva, Lend­va­jakabfa, Szent­ja­kabfa, Tor­na­szent­ja­kab és Zala­szent­ja­kab –, illetve négy olyat, ami­ben sze­re­pel a „Jákó”, a Jakab régies, becé­zett alakja: Bakony­jákó, Jákó, Jász­já­kó­halma, Nyírjákó.

Ter­mé­sze­te­sen ez messze van egy ala­pos kuta­tás­tól, de ennél a heve­nyészve talált, közel 500 hely­nél még így is jóval több lehet azok­nak a helyek­nek a száma a világ­ban, ame­lyek így vagy úgy, de Jakab­ról let­tek elne­vezve. És ez még mind semmi a Google által a „Santiago”-ra adott 141 000 000 talá­lat­hoz képest, ami azért nem rossz tel­je­sít­mény egy 2000 évvel ezelőtt élt halász fiá­tól. Zebe­deus most bizo­nyára vég­te­le­nül büszke lenne Jakabra, mint ahogy Manuel is az volt.

– Ha nincs San­ti­ago – mondta mint­egy pon­tot téve a Fuente de los Moros leg­alsó lépcső­jén a mórok­ról foly­ta­tott dis­kur­zu­sunkra –, akkor mi moszt mind ara­bul beszél­nénk szpa­nyol helyett!

– De hát ango­lul beszé­lünk – tárta szét a kar­ját Ben.

– Mász­részt – legyin­tett Manuel, mintha ez rész­let­kér­dés lenne – mi azért jóval hasz­no­szabb fuen­té­ket épí­tünk, mint a mórok, nem igaz? – bic­cen­tett a fejé­vel a kút bolt­íves kijá­rata felé.

Fogal­mam sem volt, hogy hová akar ezzel kilyukadni.

– Pél­dául? – néz­tem rá kérdő tekintettel.

– Hát a borkút! – csó­válta a fejét. – Az Irache kolosztornál!

Mint kide­rült, Aye­gu­i­ban a kolos­tor mel­lett működő Irache Pin­cé­szet falán van két csap. Az egyik­ből víz, a másik­ból vörös­bor folyik, amit elő­ször hitet­len­kedve fogad­tunk, de aztán Manuel elő­hú­zott az övtás­ká­já­ból egy fehér műa­nyag kula­csot, és mint­egy bizo­nyí­ték­ként felénk nyúj­totta. – Kósz­tol­já­tok csak meg...