– És akkor végül is mi került a lis­tára? – értet­len­ked­tem tovább. – Maga az ösvény?

– Jaaa – bólin­tott Ben a soka­dik cali­mo­cho után kissé spic­ce­sen. – Mind a 800 kurva kilo­mé­tere a rajta lévő összes kibe­ba­szott épü­let­tel együtt.

Tény­leg így van. Azóta utá­na­néz­tem. 1993-​​ban bár­mi­lyen kétely is merült fel a Camino egy­sé­ges­sé­gét illetően (hiszen az addig lis­tán sze­replő két, hason­lóan vonal­szerű turis­ta­lát­vá­nyos­ság – a Kínai Nagy­fal és az észak-​​angliai Had­ri­a­nus Fala – bár­mennyire is hosszúak, azért egyet­len épít­mény­nek szá­mí­ta­nak), semmi sem áll­hatta útját, hogy 669-​​es szám­mal a lis­tára ne kerül­jön. A jelö­lési doku­men­tum indok­lása sze­rint az út 166 tele­pü­lé­sen át több mint 1800 tör­té­nelmi épü­le­tet érint, és egye­dül­álló bizo­nyí­téka a keresz­tény hit ere­jé­nek és befo­lyá­sá­nak Európa népe­i­nek köré­ben, tár­sa­dalmi réteg­től füg­get­le­nül a közép­kor­tól napjainkig.

Amúgy a Camino egy 30 méte­res sáv­ban (néhol szé­le­seb­ben) már 1962-​​től tel­jes spa­nyol­honi tör­té­nelmi örök­ség­vé­dett­sé­get élvez (ami­nek gon­do­lom nem nagyon örül­nek az út menti házak tulaj­do­no­sai, ami­kor ki akar­ják cse­rélni az eresz­csa­tor­nát), és ha mindez még min­dig nem lenne elég, az Euró­pai Tanács 1984-​​ben kije­lölte a Cami­nót, mint az első Euró­pai Kul­tu­rá­lis Útvo­na­lat. Akár­mit is jelent­sen, tulaj­don­kép­pen ez indí­totta be a Camino modern kar­ri­er­jét, és a hiva­ta­los kék Cami­nós útjelző táb­lá­kon virító ITINERARIO CULTURAL EUROPEO fel­irat­ból ítélve a spa­nyo­lok erre is tűn­nek a legbüszkébbnek.

Egy igazi turis­ta­pa­ra­di­csom ez, én mon­dom, és nem is hiába akadt meg rajta Ben szeme.