« | Azóta még 1622-ben, 1925-ben és 1937-ben is történtek balesetek, de mára olyan komoly tengerészcsomó-rendszert dolgoztak ki a kötél rögzítésére, hogy az embernek nincs sok esélye a parazsat köpő, elszabadult füstölő elől menekülő híveket látni. Mint ahogy magát a Botafumeirót sem könnyű egyáltalán. Mintha valami féltve őrzött titok lenne, nincs egy fix menetrendje, legalábbis nekem nem sikerült ilyesmit találnom. Zarándok körökben a Botafumeiro-spotting külön hobbivá nőtte ki magát. Biztosan csak a jelentős vallási ünnepeken lengetik, évente maximum huszonöt alkalommal, és a La Voz de Galicia szerint további 800-szor abban az esetben is, ha összegyűlik pár busznyi kellően izgatott turista, és összedobnak 300 eurót egy kis zárás utáni privát műsorra. Rossz nyelvek szerint (és ezt nem tőlem tudják) még később – olyan éjfél után – a háromszögbe állított tiraboleirókkal élőbábus lengőtekét is lehet játszani 1000 euró/lengetés alapon. Mindenesetre amikor mi a katedrálisban jártunk, jócskán a déli mise után, az oltár környékén semmi nem utalt liturgikus tevékenységre. A levegőben nem érződött fura szag, és a formája miatt La Alcachofa (vagyis Articsóka) becenévre hallgató Botafumeiro-dublőr függött csak szomorú mozdulatlanságba dermedve magasan a kupola galériája alá rögzített csigarendszerről lefelé. Amikor a katedrálisból vallásos zsongással telt fejünket az egyik oldalsó bejáraton kidugtuk a napfényre, ismét az ismerős Immaculada téren találtuk magunkat, és már csak annyi „hivatalos” elintézni valónk maradt, hogy felkeressük az innen mindössze két sarokra, a Rúa do Vilar 1. szám alatt található Oficina de Peregrinost, vagyis a Zarándokirodát. 329/382
|
» |
Hozzászólások (5):
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Megosztás: