Több étter­met is lát­tunk, ezért kel­le­mes dél­után­nak néz­tünk elébe O Ceb­rei­ró­ban. A házak között átsé­tál­tunk a domb­ol­dal túlsó felén nem­ré­gi­ben fel­hú­zott alberg­hez, ami­nek az ajta­ján egy A4-​​esre kéz­zel oda­fir­kan­tott COMPLETO/​FULL fel­irat volt ragasztva, amely – mint ahogy arra később magunk is rájöt­tünk – meg­le­hető­sen ismerős lát­vány volt errefelé.

Gali­ci­á­ban az alber­gek szinte min­dig csor­dul­tig vol­tak zarán­do­kok­kal. Ennek az egyik oka az, hogy ami­kor mi ott jár­tunk, a Xunta de Gali­cia (vagyis állami) szál­lá­sok még mind dona­tivo, azaz ado­má­nyos rend­szer­ben működ­tek (ma már 5 eurót kell fizetni), és ráadá­sul az állami intéz­mé­nyekre jel­lemző hanyag­ság­gal nem is lohol­tak a pén­zük után. Fél­re­ér­tés ne essék, ez egy szim­pa­ti­kus hoz­zá­ál­lás, hiszen az ado­má­nyo­zás önkén­tes dolog, de ezt kihasz­nálva sokan egy­szerűen csak egy ingye­nes nyári buli­nak tekin­tet­ték a Cami­nót. Olyan meg­átal­ko­dott gya­lo­go­sok­ról is lehe­tett hal­lani, akik nem is gya­lo­gol­tak, hanem csak sze­rez­tek egy cre­den­c­i­alt, ami­vel nyi­tás­kor az alber­gek ajta­já­ban köve­tel­ték a nekik jogo­san kijáró ágya­kat, és per­sze eszük ágá­ban sem volt ado­mányt adni cserébe.

Mindez a tumul­tus főleg a két nap­pal később utunkba eső Sar­ri­á­tól vált kri­ti­kussá, amely a Camino egyik leg­ked­vel­tebb kiin­du­ló­pontja. Na nem a Caca­be­los­hoz és Tosan­tos­hoz hason­lóan vic­ces neve miatt, hanem mert csak kicsi­vel több mint száz (111) kilo­mé­terre esik San­ti­a­gó­tól, és van itt egy vas­út­ál­lo­más is – két tényező, ami ide­á­lis kiin­du­ló­ponttá teszi a várost mind­azok szá­mára, akik mini­má­lis energia-​​befektetéssel kíván­ják meg­sze­rezni a zarán­dok­la­tért járó mennybeszálló-​​kártyát.