Három hét alatt a városi puhány­ból, aki útnak indult, szép las­san olyan kemény-​​legénnyé ved­let­tem, aki­nek még a tükör­képe is képes volt a frászt hozni az emberre! Valaki szik­lák tete­jéről ugrál ejtőernyő­vel vagy krossz­mo­to­ro­zik, nekem elég volt csak a tükör­ké­pemre pil­lan­tani, hogy tele­pum­pál­jam magam adrenalinnal.

Na jó, nem fogok hazudni, inkább úgy néz­tem ki, mint Rum­cájsz, de fura módon büszke vol­tam rá. Az orrom nagy részéről lehám­lott a bőr, és egy rikí­tóan rózsa­színű folt virí­tott a helyén. A kicse­re­pe­se­dett, her­pe­szes szám körül már egy egé­szen felnőt­tes sza­káll feke­tél­lett, ami a füle­im­nél kócos pama­csok­ban állt két­felé. Az egy­kori hajam helyén kisző­kült végű, drót­szerű szőr­bog­lya ékte­len­ke­dett és a sötét orcám­ból a sze­mem fehér­jén kívül csak az a két hófe­hér csík vilá­gí­tott az orr­nyer­ge­men és a halán­té­ko­mon, ami az állan­dóan hor­dott nap­szem­üveg miatt nem tudott lebarnulni.

Mivel raj­tam kívül senki más nem volt a mos­dó­ban, gyor­san lekap­tam magam­ról a pólót és meg­cso­dál­tam a nya­kam­tól lefelé, és a fel­ka­rom köze­péig tel­je­sen hófe­hér felső­tes­te­met is. A móka ked­vé­ért még a kar­ja­i­mat is fel­emel­tem egy olyan kis badis fesze­ge­tésre, de a lát­vány nem dobott fel túl­sá­go­san. Nem mon­dom, szál­kás vol­tam, de inkább úgy, mint Pau­dits Béla lehet egy átpi­á­zott premier-​​party utáni reggelen.

Mire Manka szí­vem­mel rendbe hoz­tuk magun­kat és a szennye­sün­ket, már dél­után három körül járt, ezért ízi­ben a recep­ciós lány­hoz for­dul­tunk némi útba­iga­zí­tá­sért a város­köz­pont felé. Kite­rí­tett nekünk a pultra egy tér­ké­pet, amin akku­rá­tu­san beka­ri­kázta a főbb lát­ni­va­ló­kat és azt is elmondta, hogy melyik busszal lehet bejutni a városba.