– Őrül­tek ezek a spa­nyo­lok, nem? – szólt oda nekünk egy­szer csak a Zub­i­ri­ben meg­is­mert belga Eddie, aki a fák alatti egyik padon ráérő­sen cigi­zett elma­rad­ha­tat­lan tár­sá­val, az apró és inas, leg­in­kább egy kiöre­ge­dett mara­toni futóra emlé­kez­tető Gilbert-​​rel.

– Ja, a folyó túl­part­ján meg itt a bárok­ban is buli van – mutat­tam a hátam mögött kezdődő utcák felé. – Mi ez a nagy felhajtás?

– Ma van az év leg­hosszabb napja – mondta Gil­bert. – Kezdő­dik a San Juan Fiesta!

– Emlék­szem, ami­kor egy­szer diák­ko­rom­ban ugyan­ezen a napon Pamp­lo­nába jöt­tem – deren­gett a múl­ton megint Eddie –, csak néz­tem, mint a mozi­ban. Este a főté­ren az ETA-​​sok röp­la­po­kat osz­to­gat­tak a tömeg­ben, a rendő­rök meg tel­jes menet­fel­sze­re­lés­ben men­tek utá­nuk körbe-​​körbe és elko­boz­ták őket. Vic­ces volt az egész...

– Ilyen nyíl­tan csi­nál­ták? – kere­ke­dett el a szemem.

– Per­sze. Látod ott fenn azt a baszk zász­lót? – muta­tott Eddie fon­tos­kodva a terecske jobb olda­lán álló eme­le­tes épü­let egyik erké­lyé­nek kor­lát­ján átve­tett nap­szítta lobo­góra. – Ez bur­kol­tan az ETA-​​val való szim­pa­ti­zá­lás jele.

Sok helyen lát­tuk útköz­ben az abla­kok­ból lógó, leg­in­kább az angol Union Jack­hez hason­lító, csak piros-​​fehér-​​zöld szí­nek­ben pom­pázó baszk nem­zeti zász­lót, az Ikur­riñát, ami két­ség­te­le­nül nem jelenti azt, hogy az ott lakó basz­kok mind ETA-​​terroristák len­né­nek, akik meló után civil áldo­za­to­kat (eddig 342-​​t) is jócs­kán szedő rob­ban­tá­so­kat ter­vez­get­nek. Ami azt illeti – bár a xeno­fób Picaud a Liber Sancti Jaco­bi­ban nem volt tőlük túl­sá­go­san elra­gad­tatva –, egé­szen ren­des, jóra­való embe­rek­nek tűntek.