Fotóalbum
Túrá Zoltán: ¡CARAMBA!
Zene

Mivel a nagy­szájú Pompi (ahogy sze­rin­tem a kato­nái a háta mögött hív­ták) az a fajta fickó volt, aki nem félt az lenni, aki lehe­tett volna, a sere­gei élén azon nyom­ban el is indult Ibé­ria felé, ahol akko­ri­ban egy fél­szemű, Quin­tus Ser­to­rius nevű had­ve­zér volt a Jani. Mivel a hadmű­ve­le­tek alatt a római légi­ók­nak vala­hol állo­má­soz­niuk kel­lett, Pom­pe­ius nem sok­kal a Pire­ne­u­so­kon való fáradt­sá­gos átke­lés után egy folyó part­ján elte­rülő bok­ros pam­pára mutatva meg­ala­pí­totta Pom­pa­elót, a későbbi Pamp­lo­nát, ami­nek a neve remé­lem nem igé­nyel további magyarázatot.

Ami­kor aztán nyolc­órá­nyi napon asza­ló­dás, jópár izzasztó emel­kedő és egy hosszú kül­vá­rosi mene­te­lés után az Arga part­jára érve végre meg­pil­lan­tot­tuk, hogy két­ezer éve hová muta­tott Pompi, az első gon­do­la­tom az volt, hogy egy ekkora város­ban csak talá­lunk majd vala­hol egy kem­pin­get. Ám a folyó kanya­ru­la­tait követő sza­bad­idő­park­ban egy ango­lul egé­szen jól beszélő, ked­ves helyi bicik­lista apró kun­co­gá­sok köze­pette közölte, hogy azt már hét kilo­mé­ter­rel ezelőtt elhagy­tuk, így a sor­sunkba bele­törődve – én pedig Heming­way azon javas­la­tára is fittyet hányva, misze­rint Pamp­lo­nába senki se vigye magá­val a fele­sé­gét – a város­fa­lak felé indul­tunk, hogy meg­ke­res­sük az alberget.

Az impo­záns Por­tal de Fran­cián keresz­tül belép­tünk az óvá­rosba, és alig száz méter­rel odébb, jobbra, egy han­gu­la­tos, dús­lombú fák­kal árnyé­kolt terecs­kén hamar meg is talál­tuk. A recep­ciós papír­munka után egy muta­tós falépcsőn fel­cap­lat­tunk a máso­dik eme­leti hálók­hoz, és jó ideig bolyong­tunk a szin­ten kiala­kí­tott labi­rin­tus­ban, mire talál­tunk egy kisebb szo­bát, ami min­den vára­ko­zá­sun­kat felül­mú­lóan tiszta, tágas és egyelőre még tel­je­sen üres volt.

99/382

Hozzászólások (2):

  1. Gabi

    Mond­jad!

  2. LI

    Olva­som írá­so­dat és nekem tetszik!

Szólj hozzá!