– Min­dig mondja, hogy „Csi­náld ezt!” meg „Csi­náld azt!” – ingatta a fejét. – Már tel­je­sen kiva­gyok tőle.

Mivel az ilyen állami alber­gek­ben álta­lá­ban este 10 körül taka­ro­dót fúj­nak, szép las­san min­denki elszál­lin­gó­zott, és nem sok­kal később már én is a sötét „kör­let­ben” bámul­tam a felső ágy rugós szer­ke­ze­tén Éva kidom­bo­rodó alak­ját. Nem volt könnyű, de a háló­zsák­ban végül ráta­lálva arra az opti­má­lis test­hely­zetre, ami elég kényel­mes volt, és egyet­len sza­bad bőr­fe­lü­le­tem sem érint­ke­zett a mat­rac­cal vagy a kis­pár­ná­val, elé­ge­det­ten néz­tem a kel­le­mes­nek ígér­kező éjszaka elé.

Mek­ko­rát tévedtem!

Az egész kál­vá­ria azzal kezdő­dött, hogy a helyi vagá­nyok még nem gon­dol­ták, hogy ideje lenne nyu­go­vóra térni. Fogal­mam sincs, hogy ilyen késői órán a háló egyik ablaka alatti üdítőital-​​automata volt-​​e az egyet­len ital­for­rás a kis­vá­ros­ban, min­den­esetre a kör­nyék­beli fia­ta­lok han­go­san tré­cselve gyü­le­kez­tek körü­lötte. Ez még önma­gá­ban nem is adott volna okot aggo­da­lomra, ám min­den jel sze­rint éppen a Zub­iri Auto Hifi & Tuning Club éves taggyű­lé­sé­nek a köze­pébe is csöppentünk.

Az alberg túlsó olda­lán lévő par­ko­ló­ból egyre mélyeb­ben dübör­gött a kipufogó+dob+basszus, amit az egyik zarán­dok egy­szer csak az ágyá­ból fel­pat­tanva meg­elé­gelt, szit­ko­kat szórva oda­ment az ablak­hoz, és egy meg­le­hető­sen rövid, ám annál tüze­sebb spa­nyol szó­vál­tás után füs­tö­lögve becsapta. Oda­kint a fia­ta­lok egy pil­la­nat­nyi döb­bent csend után han­gos kaca­gás­ban tör­tek ki, majd erő­sí­tést hívva tovább foly­tat­ták a dis­kur­zust. Mintha még a basszus is kicsit han­go­sab­ban dübör­gött volna.