A terem közé­pen álló üres ágyak közül kettőn végig­gör­get­tük a háló­zsák­ja­in­kat, ami a bel­gák sze­rint az ágy­fog­la­lás egyez­mé­nyes jele, majd a fürdő felé vet­tük az irányt, ami a fehér­csem­pés puri­tán­sá­gá­val és hiányzó zuhany­ró­zsá­i­val (hová tűn­nek ezek az ilyen helye­ken?) szin­tén a kato­na­sá­got jut­tatta az eszembe.

Gyor­san levet­tem az izzadt­ság­tól és az út porá­tól csa­ta­kos gön­ce­i­met, a csapba dobál­tam őket, és beáll­tam a zuhany alá. Mivel a kato­na­ság­nál csak hideg­víz volt, némi aggo­da­lom­mal nyi­tot­tam meg a csa­po­kat, de aztán a leg­na­gyobb meg­könnyeb­bü­lé­semre egy kis prüsz­kö­lés után vas­tag sugár­ban meg­in­dult a meleg­víz, és mielőtt még meg­gon­dol­hatta volna magát, gyor­san alá­áll­tam. Jó ideig csor­gat­tam a fejemre, aztán elzár­tam a csa­pot, Michelin-​​babára szap­pa­noz­tam magam, és elölről kezd­tem a fej­tetőre csorgatást.

A zuhany­zás után támadt külö­nös bódult­sá­go­mat kihasz­nálva egy műa­nyag lavór­ban még a szennye­se­met is kimos­tam, majd Buddha moso­lyát is meg­szé­gye­nítően szé­les vigyor­ral a képe­men vissza­in­dul­tam a hálóba. Mivel Évát nem talál­tam ott (és ami azt illeti, pár szu­nyáló túrá­zót leszá­mítva senki mást sem), kite­re­get­tem a vizes dol­ga­i­mat a vas­ágy külön­böző része­ire, és köz­ben azon elmél­ked­tem, hogy vajon hogyan képe­sek a nők órá­kat pisz­mogni olyan dol­gok­kal, amik nem tar­ta­nak tovább 10 percnél.

A hir­te­len támadt magá­nyom­mal nem nagyon tud­tam mit kez­deni. Elő­ször szét­néz­tem a biro­dal­ma­mon, ami az alsó ágyon mind­össze egy jobb napo­kat látott mat­rac­ból és egy huzat nél­küli, ám meg­lepően tiszta kis­pár­ná­ból állt, majd némi­leg tanács­ta­la­nul a bejá­rati ajtó mel­lett álló köny­ves­polc felé indultam.