« | – Biztos, hogy az az előbbi volt a hágó? – mutatott Éva kérdő tekintettel az előttünk magasodó hegycsúcsok felé. – Persze – bólintottam. – Van a hágók tetején valami furcsa vibrálás. Te nem érezted? – Nem... – pislantott oldalra, hogy mi bajom lett hirtelen. – Azok miatt meg ne aggódj! – legyintettem a hegycsúcsok felé. – Biztos majd az oldalukon ereszkedünk le. Az út azonban ereszkedésnek még jó darabig semmi jelét nem mutatta. A romos menedékház után balra kanyarodott, és párszáz méteren át egyenesen haladt a jobb oldali legelőt körbekerítő szögesdrót mellett, ami mellesleg a francia-spanyol határként is működik egyben. Aztán elértünk a szakasz második kútjához, a Fountaine de Roland–hoz, ahol egy francia hátizsákos csapat épp csoportképre gyülekezve azon tanakodott, hogy melyikük készítse el a fürtbe gyűjtött fényképezőgépekkel a képeket. Amíg Éva önként jelentkezve kisegítette őket, én megtöltöttem a vizesflakonokat, ami nem is olyan könnyű, ha az ember közben mosolyogni is próbál, hogy jól mutasson majd az elkészült fotók hátterében. Amikor mindezzel végezve elbúcsúztunk a franciáktól, pár méterre a kúttól átléptük a mindössze egy kitárt kapuból és (gondolom a tehenek illegális határsértési kísérleteit meggátolni hivatott) rácsos fapallók sorából álló határt, kicsit odébb pedig elhagytuk a Navarrába lépésünket büszkén jelző követ is. Innen az ösvény egy pár kilométeres szakaszon kellemes árnyékot nyújtó fák között haladt, majd a napra visszaérve durva-murvás jelleget öltött, és meredeken kígyózva felfelé indult egy jó hosszú és izzasztó kapaszkodást ígérő, kopár hegyoldalon. 62/382
|
» |
Hozzászólás:
Mondjad! Mert ez egy fél falat volt csak.
Megosztás: