Fotóalbum
Túrá Zoltán: ¡CARAMBA!
Zene

– Akkor biz­tos bebújt volna a háló­zsák­jába – mond­tam, és magam­ban elmé­láz­tam az embe­rek­nek azon a fur­csa szo­ká­sán, hogy mennyire sze­ret­nek szo­ro­san egy­más mellé tömö­rülni még akkor is, ha pél­dául az egész Pire­ne­u­sok a ren­del­ke­zé­sükre áll.

A föl­dön fekvő pereg­rino min­den­esetre még akkor sem moz­dult, ami­kor a tábor­bon­tás és rög­tön­zött bagett­csü­csök reg­ge­link után Évá­nak már csak annyi dolga maradt, hogy ala­po­san bekenje magát nap­tej­jel. Ami­kor fel­kap­tuk a háti­zsá­ko­kat (pon­to­sab­ban szólva inkább csak alá­juk mász­tunk, és álló­hely­zetbe rán­gat­tuk egy­mást) és az asz­fal­tút felé vet­tük az irányt, még egy utolsó, aggódó pil­lan­tást vetet­tünk rá.

– Te is arra gon­dolsz – kér­dez­tem Éva arcát für­készve –, hogy ha tény­leg valami baja van, akkor leg­alább néz­zük meg, hogy van-​​e nála gázfőző?

Per­sze csak vic­cel­tem, mert a han­gu­la­tunk még kávé nél­kül is klasszi­so­kat javult. Hét­ágra sütött a nap, a fan­tom bir­kák iga­zi­akra cse­rélőd­tek, előt­tünk és mögöt­tünk a távol­ban pereg­ri­nók apró alak­jai mene­tel­tek a hegy­ol­da­lon futó úton. A táj varázs­la­tos volt (mintha még a háti­zsák is könnyebb lett volna), és bár az út még min­dig töret­le­nül fel­felé tar­tott, pár perc gya­log­lás után már el is felej­tet­tük az előző napi szá­nal­mas vánszorgásunkat.

Jó pár kanyar után az ösvény jobbra letért az asz­falt­ról, és egy külö­nös, leg­in­kább a hima­lá­jai budd­hista kegy­he­lyekre emlé­kez­tető kőke­reszt mel­lett haladt el. A körü­lötte futó fém­kor­lá­ton az ima­sza­la­gok min­tá­jára zász­lók, töröl­közők, csí­kokra szag­ga­tott pólók és zok­nik len­ge­dez­tek a szél­ben, és körös-​​körül pri­mi­tív, gallyak­ból tákolt keresz­tek vol­tak a földbe dugdosva.

57/382

Szólj hozzá!