4

A bárá­nyok még akkor sem hall­gat­tak, ami­kor más­nap reg­gel kinyi­tot­tam a sze­mem. Fel­kö­nyö­köl­tem, és mihelyt rájöt­tem, hogy hol vagyok, már azt is tud­tam, hogy még­sem lett volna túl­zás 9900 forin­tot kiadni arra a magá­tól fel­fú­jódó derék­aljra, amit kinéz­tem, és végül nem vet­tem meg a kalan­dos bolt kata­ló­gu­sá­ból. Mert­hogy min­den por­ci­kám saj­gott, leg­fő­kép­pen a vál­laim, mintha álmom­ban egy pár­hu­za­mos uni­ver­zum­ban unter­mann­ként lép­tem volna porondra a Mon­gol Nagy­cir­kusz "Csú­csára For­dí­tott Ember­pi­ra­mis" számában.

Éva béké­sen szu­szogva aludt mel­let­tem, ezért egy kis fel­ke­lés előtti szu­nyó­ká­lás remé­nyé­ben visszadől­tem, és kinyúj­tóz­tat­tam elgém­be­re­dett tag­ja­i­mat. Elég könnyelműen, ugyanis rövid figyel­mez­tető szú­rás után egy lát­ha­tat­lan vas­ma­rok olyan erő­vel ragadta meg a jobb com­bom hátul­ját, hogy csil­la­gok kezd­tek el tán­colni a sze­meim előtt.

Önkén­te­le­nül fel­or­dítva a com­bom­hoz kap­tam, és oldalra dőlve vonag­lani kezd­tem a háló­zsák­ban mint egy fris­sen kifo­gott hal, ami köz­ben (és tény­leg min­den rossz­ban van valami jó) leg­alább rájöt­tem, hogy miért hív­ják a háló­zsá­kot való­já­ban hálózsák­nak.