Fotóalbum
Túrá Zoltán: ¡CARAMBA!
Zene

– Azt hit­tem ez egy gya­log­túra! – csat­tant fel Éva a soka­dik autó után, és az iga­zat meg­vallva örül­tem, hogy végre mást is hal­lok az állandó bir­ka­bé­ge­té­sen, kolom­po­lá­son és alkalmi nye­rí­té­se­ken kívül. Magu­kat az álla­to­kat per­sze sosem lát­tuk, így ami­kor egy­szer csak a ködből kivil­lanva egy óri­ási ló és csi­kója pár méter­rel előt­tünk ráérő­sen átvá­gott az úton, ala­po­san meg­lepődve hőköl­tünk hátra.

– Te, mintha egy ilyen fan­tasy filmbe csöp­pen­tünk volna – mond­tam Évá­nak (nos, kinek más­nak). – Mind­járt kisé­tál a ködből egy egyszarvú...

– Ja, per­sze – nézett rám aggódva. – Inkább kéne keresni vala­hol sátor­he­lyet, mert mintha kez­dene besö­té­tedni is...

Így további negyed­óra gya­log­lás után této­ván meg­áll­tunk, és körül­néz­tünk a köd­ben, de mivel az orrun­kig sem lát­tunk, csak talá­lomra eltá­vo­lod­tunk az úttól olyan jó ötven métert, és a süp­pedős mohasző­nyeg­gel és bir­ka­szar­ral borí­tott domb­ol­da­lon szót­la­nul fel­ver­tük a sátrat.

Hát ilyen a gya­log­lás – von­tam le az elha­mar­ko­dott követ­kez­te­tést, ami­kor fél órá­val később, már korom­sö­tét­ben mereng­tem a háló­zsá­kom mélyén. A tér­dem min­den moz­du­lat­nál nyi­lallt, és bár az összes ruhá­mat magamra húz­tam, még így is fáz­tam, mint egy vadász­ku­tya. A sátor­ve­rés alatt a fejem is meg­fáj­dult, mor­co­san, korgó gyo­mor­ral (még vacso­rázni sem volt ked­vünk), szom­ja­san és szót­la­nul hall­gat­tam Éva egyen­le­tes szu­szo­gá­sát és a körös­kö­rül bégető birkákat.

– Közel vagyunk már a hágó­hoz? – szó­lalt meg egy­szer csak Éva.

48/382

Szólj hozzá!