« | Így amikor a világítótoronytól a parti úton visszaértünk Finisterrébe, és a túloldalon már kifelé tartottunk a városból, a Languszta helyett a másik part felé, balra vettük az irányt. Egy ideig a Finisterre-fokot a szárazfölddel összekötő földnyelven, szépen rendben tartott kiskertek között haladtunk, ahol egy karó mellé leparkolt szamár még követett is minket egy darabon, de aztán véget ért a póráza, és csak csalódottan nézett utánunk, ahogy a gyalogösvényen eltűnünk a pampafüves homokdűnék mögött. Már messziről látszott, hogy a Playa de Mar de Fora tényleg nem az a puhányoknak való part. A hullámok mennydörgésszerű robajjal döngették a zöldes-barnás hínárral fedett homokfövenyt, és az öböl mindkét oldalán hatalmas sziklák meredeztek. A homokhoz egy pallókból cikkcakkban épített gyalogjáró vezetett le, és amíg Éva ezen elindult lefelé, én úgy döntöttem, hogy a hosszú kutyagolást megspórolva a sziklákon lemászva levágom az utat. Amikor egy kis körömszaggató kapaszkodás után végül lehuppantam a homokba, éppen az egyik sziklamélyedésben tanyát vert hippi-zarándokok vackába csöppentem. Ezt páran vidáman, páran összehúzott szemekkel fogadták, éppen ezért, mintha csak a legközelebbi buszmegállót keresném, feléjük biccentettem, és a közelről még sokkal vadabb és kietlenebb part felé indultam. Beachboy barátunk szerint ezen a partszakaszon nincs hivatalos baywatch (bár a Languszta-parton sem láttam úszómestert), ezért különösen veszélyes itt fürdőzni. Talán még emlékeznek, hogy pár oldallal ezelőtt írtam a Caminón 2010-ben elesett zarándokokról. Nos, egyikük holttestét épp itt, a Mar de Fora strandon sodorta partra az óceán. 362/382
|
» |
Hozzászólások (6):
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Megosztás: