Azt azért nem mon­da­nám, hogy csu­hás szer­ze­te­sekre szá­mí­tot­tunk, min­den­esetre meg­könnyeb­bül­ten nyug­táz­tuk, hogy a Saint-​​Jeanban por­tyázó zarán­do­kok sem­mi­vel sem tűn­tek val­lá­so­sabb­nak nálunk. Inkább azok­hoz a Lonely Pla­ne­tü­ket bib­li­a­ként for­gató háti­zsá­ko­sok­hoz hason­lí­tot­tak (talán csak kicsit öre­gebb kiadás­ban), akik­kel a világ leg­kü­lön­bözőbb – de főleg egzo­ti­ku­san olcsó – tájain lehet találkozni.

Nagy­já­ból idáig jutot­tam a meren­gés­ben, ami­kor Éva a zuhany­zó­ból illa­to­san vissza­térve bebújt a sátorba. Pako­lászni kez­dett, én pedig tévé híján bekap­csol­tam a fej­lám­pá­mat, és a szom­szé­dok hor­ko­lá­sát hall­gatva elol­vas­tam a nap­köz­ben általa gon­do­san veze­tett úti­nap­lón­kat, ami­nek a végén ez állt:

06. 20. hétfő. 1. nap. Reg­gel zuhanyzás –

– Dehátez... – mutat­tam neki a bejegy­zést meg­rö­kö­nyödve – ...ez csak hol­nap lesz!

– Na és? – vonta meg a vál­lát, befor­dult a sátor­lap felé, és már aludt is.