Fotóalbum
Túrá Zoltán: ¡CARAMBA!
Zene

– És milyen messze van ez a Negreria?

– Negre-​​i-​​ra – helyes­bí­tet­tem, hogy elte­rel­jem a figyel­met a válasz­ról, mert per­sze fogal­mam sem volt, hogy milyen messze lehet. – És közel van. Nagyon közel.

Végül iga­zam lett, de az odáig tartó pár kilo­mé­te­res, han­gu­la­tos séta köz­ben külö­nös gon­do­la­tok cikáz­tak a fejem­ben. Egy­részt a még min­dig erő­sen ben­nem lap­pangó puhány énem ami­att szo­mor­ko­dott, hogy nem lesz többé Camino, és örökre búcsút int­he­tünk a ked­ves kis sárga nyi­lak­nak, más­részt az új, Macsó Zol­tán egy kak­tusz­nak támasz­kodva, szi­var­ral a szá­já­ban olyas­mi­ket mon­dott, hogy „Milyen sárga nyi­lak, te gyö­kér? Ma dél­után már az óce­án­par­ton hesszel­het­jük a biki­nis csajokat!”

Neg­re­ira meg­lepően nagy és modern város volt. Még egy hatal­mas, szi­eszta előtti zárásra készülődő super­mer­ca­dót is talál­tunk, ahol bevá­sá­rol­tunk a ten­ger­parti napokra, majd pár por­tá­val odébb betér­tünk egy O Noso Lar nevű bárba, ami kívülről nem az elő­nyö­sebb for­má­ját mutatta. Kikér­tük a búcsú­sö­rün­ket és némi ton­ha­las tapast, lepe­csé­tel­tet­tük a meg­il­lető­dött csa­pos­sal a cre­den­c­ia­lo­kat arra a való­színűt­len esetre, ha valaha is bizo­nyí­ta­nunk kéne, hogy tény­leg elgya­lo­gol­tunk idáig, majd egye­sé­vel beug­rot­tunk a WC-​​be rendbe szedni magun­kat a stop­po­lás előtt.

Ami­kor indu­lás előtt kite­rí­tet­tem a tér­ké­pet a csa­pos­nak a bár­pultra, hogy mutassa meg merre talál­juk a város­ból kifelé vezető AC-​​544-​​est, kicsit fur­csán nézett ránk, és beval­lom, hogy ami­kor elkö­szön­tünk, min­den­féle lelki gya­kor­la­tok és afféle „részemről legya­lo­gol­tuk a Cami­nót” öngyőz­kö­dés után is kicsit szé­gyen­tel­jes érzés volt kigya­lo­golni a város szélére.

345/382

Hozzászólások (4):

  1. Viki

    Mond­jad!

  2. Zsuzsa

    Mond­jad!

  3. Katalin

    Mond­jad!

  4. N

    Mond­jad!

Szólj hozzá!