22

Már a város utáni első kilo­mé­te­re­ken nyil­ván­va­lóvá vált, hogy a Finis­ter­réig tartó Camino egé­szen más lesz, mint amit eddig meg­szok­tunk. Bár a táj ugyan­olyan maradt mint San­ti­ago előtt volt (arra soha nem is panasz­kod­nék Gali­ci­á­ban), itt egész dél­után egyet­len zarán­dok­kal sem talál­koz­tunk. Az egész út a pihenő­he­lyek­kel, sárga nyi­lak­kal, kutak­kal és barát­sá­gos kis fal­vak­kal együtt csak a miénk volt.

Egye­dül a kutyák mutat­tak némi érdeklő­dést, ami­kor meg­lát­tak min­ket a biro­dal­muk előtt elha­ladni. Amíg a Cami­nón végig szinte a fülük bot­ját sem moz­dí­tot­ták a köze­led­tünkre, itt olyan mér­he­tet­len acsar­ko­dás­sal lohol­tak fel-​​alá a kerí­té­sek men­tén, mintha már jó ideje nem kap­tak volna vacsorát.

Nehéz meg­mon­dani, hogy mennyien foly­tat­ják az utat Finis­terre felé gya­log (főleg azért mert állí­tó­lag a pogány hagyo­má­nyai miatt nem taná­csos a san­ti­a­gói zarán­do­kiro­dá­ban emle­getni a dol­got), de végül hosszas keres­gé­lés után, több sta­tisz­ti­ká­ból kiol­lózva az ada­to­kat arra jutot­tam, hogy a San­ti­a­góba érő zarán­do­kok­nak átla­go­san mind­össze 6 szá­za­léka gya­lo­gol tovább Finis­terre felé, ami rend­kí­vül kevés.