Ennek nagy­já­ból a köze­pé­nél, egy ráccsal elke­rí­tett oldalsó kamra végé­ben, sej­tel­me­sen meg­vi­lá­gítva állt Szent Jakab ezüst szar­ko­fágja. A sor itt már job­ban meg­tor­pant, páran ugyanis imád­kozni kezd­tek, és cet­likről kíván­sá­go­kat olvas­tak fel, vagy csak egy­szerűen meg­áll­tak lefény­ké­pezni a koporsót.

Miután a lépcsőn át vissza­ju­tot­tunk az oltár másik olda­lára, begyűj­töt­tük a háti­zsá­ko­kat, és lepi­hen­tünk a főha­jó­ban álló pad­so­rok egyi­kén, szem­ben a csupa arany oltár­ral. Egy dara­big figyel­tük, ahogy a láto­ga­tók egye­sé­vel meg­öle­lik az oltár köze­pén tró­noló Jakab-​​szobrot, aztán a temp­lom további része­i­nek a fel­fe­de­zé­sére indultunk.

Az egyik oldalsó kápol­ná­ban az embe­rek egy imád­kozó szo­bor karja felett cet­likre írt kíván­sá­go­kat dob­tak át, ami jó eset­ben a szo­bor lábá­hoz tett kosár­ká­ban lan­dolt, de volt, hogy mel­lette, ami az arc­ki­fe­je­zé­sek­ből ítélve nem szá­mí­tott túl jó elő­jel­nek. Éva a ritu­álé lát­tán elő­ha­lá­szott a háti­zsák­já­ból egy papír­da­ra­bot, és láza­san kör­mölni kez­dett rá vala­mit. Ami­kor vég­zett, össze­haj­to­gatta, és átej­tette a szo­bor karja felett, ami mind­annyi­unk leg­na­gyobb meg­könnyeb­bü­lé­sére a kosárba pottyant.

Ben­nel mind­eköz­ben diszk­ré­ten fél­re­áll­tunk, és a szo­bor előtt fel­ál­lí­tott pénz­be­do­bós gyer­tya­gé­pe­ket vet­tük szem­ügyre. A ferde ple­xi­la­pok alatt hat sor­ban, soron­ként nagy­já­ból húsz, egé­szen élethűen rebegő gyer­tya­for­májú lámpa pis­lá­kolt, a szer­ke­zet fa könyöklő­jén pedig a játék­bar­lan­gok pénz­nyelő auto­ma­tá­i­hoz hasonló kis nyí­lás kacsin­ga­tott ránk. Már épp azon vol­tunk, hogy bedo­bunk egy tíz­cen­test, ami­kor egy ötéves­forma fiúcska kilé­pett az őt kísérő felnőt­tek láber­de­jéből, és meg­tette helyettünk.