Az öregúr fújt egy nagyot, mint aki aznap már nem elő­ször hallja ezt, majd az órá­jára pil­lantva egy másik A4-​​est tett elénk.

– Ez itt az első sza­kasz tér­képe Ron­ces­val­lesig – kezdte türel­me­sen. – Már dél­után 4 óra is elmúlt. Nem fog­tok oda­érni. Ez a Camino leg­ne­he­zebb sza­ka­sza. Át a Pire­ne­u­so­kon, az út 27 kilo­mé­ter hosszú, és 1400 méter magasra felmegy.

– Nem baj, nem is aka­runk ma odáig elérni – legyin­tet­tem. – Van sát­runk – tet­tem hozzá jelentő­ség­tel­je­sen, hogy lássa, nem vagyunk ám azért tel­je­sen tökkelütöttek.

– Van valami jó hely útköz­ben? – kér­de­zett közbe Éva, mielőtt a férfi bár­mit szól­ha­tott volna.

– Az egész hegy jó hely – húzta fel a szem­öl­dö­két –, de hogy áll­tok készletekkel?

– Kész­le­tek­kel? – von­tam fel a szem­öl­dö­köm én is.

– Étel­lel...

– Óóóó – legyin­tet­tem. – Van egy kis kek­szünk, de majd indu­lás előtt feltankolunk.

– Vasár­nap dél­után van – mondta még min­dig türel­me­sen, bár az arc­ki­fe­je­zése kez­dett olyan „sok bajuk lesz még ezeknek”-re vál­tani –, min­den bolt zárva van...

– Akkor majd hol­nap reg­gel veszünk vala­mit útköz­ben – vonta meg a vál­lát Éva.

– Nincs semmi útköz­ben, csak fák meg kövek, és két for­rás itt – bökött a lapra nem sok­kal Saint-​​Jean után – és itt. Az első bolt Ron­ces­val­les után 3 kilo­mé­ter­rel, Bur­gu­etében van, vagyis 30 kilo­mé­terre innen.

Évá­val csa­ló­dot­tan néz­tünk egy­másra, mert sor­ban­ál­lás köz­ben már eldön­töt­tük, hogy még ma elin­du­lunk. Oda­kint csi­ri­pel­tek a mada­rak, és a körös-​​körül hívo­ga­tóan zöl­dellő dom­bok felett hét­ágra sütött a nap.