A tájé­koz­tató sze­rint ilyen kör alakú, nád­fe­de­les házi­kók­ban lak­tak itt az embe­rek, már a róma­iak előtt, és pon­to­san 8 talál­ható belő­lük O Ceb­rei­ró­ban. Kettő alberg­ként üze­mel, ami egy pil­la­natra meg­ra­gadta a fan­tá­zi­án­kat és elkép­zel­tük, hogy milyen klassz lenne egy ilyen­ben meg­szállni, de aztán bekuk­kan­tot­tunk két másikba, ahol a helyi nép­rajzi múzeum volt beren­dezve, és lelo­hadt a lelkesedésünk.

Az első helyi­ség­ben volt a konyha, az egyik sarok­ban egy hamu­ku­pac­cal és a kor­mos falak­ról lógó min­den­féle fura, kín­zó­esz­kö­zökre emlé­kez­tető szer­szá­mok­kal. A másik egy­fajta háló­szoba volt nehéz fabú­to­rok­kal, és elna­gyolt fara­gá­sok­kal díszí­tett táro­ló­lá­dák­kal. Abla­kok egy­ál­ta­lán nem vol­tak, és egy kis kör alakú nyí­lá­son beszűrődő fényt leszá­mítva tel­je­sen sötét volt oda­benn, amin a sötét padló és sötét­barna búto­rok sem sokat segítettek.

Idő­köz­ben vala­hon­nan elő­ke­rült a „teremőr”, és elme­sélte, hogy maga a híres gall, Aste­rix is ilyen pal­lo­zá­ban ten­geti kita­lált éle­tét, és miután azt is meg­tud­tuk, hogy a falu másik végén van egy újon­nan épült alber­gue, ahol meg­száll­ha­tunk, némi­leg fel­lé­le­gezve lép­tünk ki a nyo­masztó sötét­ség­ből a napfényre.

O Ceb­re­iro nyers kövek­kel lera­kott főut­cája olyan volt mint egy film­dísz­let, engem leg­in­kább Hol­lókőre emlé­kez­te­tett. A pal­lo­zá­kon kívül volt a falu­ban elszórva pár kőház is, a kör­nyékre jel­lemző ter­mé­sze­tes palá­val fedett tetők­kel, előt­tük szuvenír-​​standok áll­tak, amik körül izga­tott turis­ták mére­get­ték mohó sze­mek­kel a ván­dor­bo­to­kat és a sárga nyi­lak­kal és kagy­lók­kal díszí­tett póló­kat. Mások képes­la­po­kat válo­gat­tak a forgó áll­vá­nyok­ról, vagy cso­por­tokba verődve a zsúp­fe­de­les pal­lo­zák előtt fény­ké­pez­ték egymást.