« | A zarándokirodában nem sok időm volt ezen elmélkedni, mert Éva egyszer csak megbökte a vállam. Az egyik asztal felszabadult, és a mögötte ülő ősz hajú öregúr felénk integetve valamit franciául magyarázott. Leültünk vele szemben, felvilágosítottuk, hogy sajnos nem beszéljük a nyelvet, amire kis sopánkodás után elénk tolt egy űrlapot, és angolul folytatta. – Ezt kérem kitölteni. Név, cím, nem, életkor és hogy mivel jöttünk Saint-Jeanba. – Ááá, Hongrie – derült fel az arca, amikor visszaadtuk neki a lapokat, majd megigazította a szemüvegét, kinyitott két hajtogatós babakönyvet, és akkurátusan átmásolta bele az adatainkat. – Zsalog vagy biciklivel? – nézett föl a végén. – Zsalog! – mondtam mintha sértegetnének. A fickó beikszelte, több helyen lepecsételte, majd átnyújtotta a könyveket. – Ez a Credencial del Peregrinótok – mondta ünnepélyesen, mintegy hivatalosan is zarándokká nyilvánítva minket, majd némiképp megtörve a varázst, elkért értük két eurót. – Minden nap, ahogy zsalogoltok, kérjetek bele pecséteket az alberguekben, szállodákban, bárokban, vagy templomokban, mert ezzel igazoljátok, hogy végigcsináltátok a zarándokutat. Bólintottunk, amire egy A4-es lapot vett elő. – Ez az alberguek listája egészen Santiago de Composteláig – mutatott az apró betűs táblázatra. – Itt kaptok olcsó szállást. Ez itt szemben már tele van – nézett ki a hátunk mögé az ajtón –, de lejjebb, a 36-ban egy nő ad ki ágyakat... – Nem szállunk itt meg – vágtam közbe a tudatlanok magabiztosságával. – Még ma elindulunk. 29/382
|
» |
Hozzászólás:
Mondjad!
Megosztás: