« | A legrosszabbat sejtve egymásra néztünk Évával, majd kihúztam és még egyszer visszadugtam a kártyát. Amikor újra bekapcsoltam a gépet, a képernyő ugyanolyan fekete maradt, de a homályos korrupciós vádakat most a félreérthetetlen No Images felirat váltotta fel. Évával megint egymásra néztünk, és egy néma másodpercre meggyászoltuk az elvesztett fényképeinket. Azt, amin a házassági évfordulónkon Castrojeriz előtt táncolunk a naplementében; azt, amit a „León Fred” felirattal terveztem otthon az albumba tenni; azokat amiken a Hospital de Órbigó-i zen-kert albergue buddhalelkületű hospitalerója cseresznyével kínál, és azokat is, amik közvetlenül utána készültek a lovas magyarokról: Péterről, ahogy büszkén áll két kézzel maga elé tartott szablyájával, mint valami hegylakó; azt, amin Gabi, a felesége hetykén ül a lován, mintha csak egy Jane Austen regényből lépett volna elő, és azt is, amin biztatóan átfogom a csacsi nyakát, és nagy lapát füleibe súgom, hogy nincs már sok hátra. Aztán odalettek az astorgai Gaudi-palotáról készült képek; azok, amiken az árbocra szerelt Vaskereszt előtt állunk, és végül az is, amin Tomás templomos lovag albergjének az udvarán egy hatalmas liba és pár bozontos kutya társaságában Éva elhagyja a terepet. Persze ne legyünk telhetetlenek, mert a fotószalonos bálkirálynőnek legalább a két másik kártyát sikerült kiírnia a CD-re, csakhogy valami különös logikával 5 eurót kért a műveletért. A frissen elszenvedett veszteségünkből éppen csak hogy felocsúdva hitetlenül hallgattuk a mérhetetlen szemtelenséget. Pontosan azért, hogy a hasonló kínos jeleneteteket elkerüljük, előtte kétszer is elmutogattuk ujjainkon az alku piszkosabb részleteit. 277/382
|
» |
Hozzászólások (4):
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Megosztás: