18

Mielőtt a Car­rión de los Condes-​​i ingye­nes sátor­tá­bor­ban a ked­ves gond­nok­lány útnak indí­tott volna min­ket a leg­hosszabb, 17 kilo­mé­te­res kiet­len sza­kaszra, a hamu­ba­sült pogá­csa mellé a kezünkbe nyo­mott egy – a régi­óra jel­lemző szer­ve­zett­ség­gel elké­szí­tett – kis kihaj­to­gat­ható tér­ké­pet a Camino Cas­tilla y Leónra eső sza­ka­szá­ról. Rajta a fal­vak közötti távol­sá­gok mel­lett kis képek illuszt­rál­ták az ott lát­ható főbb lát­vá­nyos­sá­go­kat. Sok képen még min­dig csak temp­lo­mok feszí­tet­tek (az órbi­gói híd­ról pedig ért­he­tet­le­nül előny­te­len oldal­ról készült a fotó), viszont volt három kép, ami külö­nö­sen meg­ra­gadta a fantáziánkat.

Rög­tön az első Hos­pi­tal de Órbi­gó­tól alig fél­napi járó­földre, egy Astorga nevű város püs­pöki palo­tá­já­ról készült, amely kecses tor­nya­i­val leg­in­kább úgy fes­tett, mint egy vár­kas­tély, ami­nek egyik torony­szo­bá­já­ban egy szép­re­ményű király­kis­asszony várja, hogy meg­mentse már végre valami királyfi. Már az apró fény­ké­pen is reme­kül nézett ki, de azt kell mond­jam, hogy ami­kor más­nap meg­mász­tuk a római kor­ban ala­pí­tott városka kanyar­gós utcáit, és az épü­let ott állt előt­tünk tel­jes való­já­ban, kide­rült, hogy még inkább mesébe illő.