Nem akár­mi­lyen folyó­ról van szó, ugyanis még egy felü­le­tes tér­képre pil­lan­tás után is ren­ge­teg róla elne­ve­zett tele­pü­lést talál­tam a kör­nyé­ken. Van Benavides-​​, Gavilanes-​​, Gualtares-​​, Hospital-​​, Moral-​​, San Feliz-​​, Veguellina-​​, Villamor-​​, Villarejo-​​, Vil­la­res– és Vil­lo­ría de Órbigó, és még bizo­nyára foly­tat­hat­nám is a sort, ha egy rész­le­te­sebb tér­ké­pem lenne.

Bár a 162 kilo­mé­ter hosszú Órbigo folyó még ma is fon­tos sze­re­pet tölt be a régi­ó­ban, egy­kori ter­mé­sze­tes fényéből mára nem sok maradt. Úgy 50 évvel koráb­ban és 50 kilo­mé­ter­rel fel­jebb ugyanis, a roman­ti­kus hang­zású Bar­rios de la Luna (Hold­vi­dék) nevű terü­le­ten gátat épí­tet­tek rajta azzal a cél­lal, hogy a főleg mező­gaz­da­ság­ból élő kör­nyék öntö­zé­sét megoldják.

Ez per­sze az egy­kor bő víz­ho­za­mo­kat látott folyóra nézve drasz­ti­kus hatás­sal volt, amiről más­nap dél­után a saját sze­münk­kel is meggyőződ­het­tünk, ami­kor elér­tük az össze­sen alig ezer fős Puente és Hos­pi­tal de Órbigo nevű tele­pü­lé­se­ket. A két össze­csa­tolt hely­ség között egy pom­pá­za­tos, 300 méter hosszú és leg­in­kább a Kínai Nagy Falra emlé­kez­tető 19 lyukú kőhíd (becsü­le­tes nevén Puente del Paso Hon­roso, vagyis a Becsü­letát­kelő) feszí­tett, amely enyhe túl­zás­nak tűnt a mára alig pár méter szé­les patakká sze­lí­dült folyó fölött.

A híd a közép­kor­ban egy neves lovagi torna hely­színe volt. Egy Don Suero de Quiño­nes nevű leóni lovag a kisze­melt úrnője hűvös­sége lát­tán úgy felbő­szült, hogy a király enge­dé­lyé­vel 1434. július 10-​​én (egy verő­fé­nyes szom­bati napon és mel­les­leg jubi­le­umi Jakab-​​évben) a bátor­sá­gát bizo­nyí­tandó, kilen­ced­ma­gá­val kiállt a híd köze­pére, hogy a követ­kező 30 nap­ban az ott átha­ladó első 300 lova­got egy gyor­sí­tott lovagi torna kere­té­ben a dár­dá­jára hányja.