17

Főleg az ese­mény­te­len­sége miatt kel­le­me­sen eltöl­tött éjszaka után más­nap reg­gel az alberg­ben azt a ter­vet eszel­tük ki, hogy össze­pa­ko­lunk, a recep­ción útba­iga­zí­tást kérünk egy nagyobb super­mer­cado felé, majd begya­lo­go­lunk a bel­vá­rosba, kere­sünk egy sárga nyi­lat és azt követve foly­tat­juk az utat San­ti­ago felé.

A dolog jól indult, mert össze­pa­kolni már csu­kott szem­mel is tud­tunk, az éjszaka folya­mán 20 évvel és kábé ugyan­ennyi kiló­val gya­ra­podó recep­ci­ósnő pedig az alberg kör­nyé­kén egy csomó super­mer­ca­dót beje­lölt nekünk a tér­ké­pen. Ráadás­ként még azzal a jó hír­rel is meg­ör­ven­dez­te­tett min­ket, hogy tud egy rövi­debb utat. Sze­rinte ugyanis a Camino csak tesz a bel­vá­ros felé egy kur­flit és a folyó túl­ol­da­lán folytatódik.

– Csak át kell menni a hídon és ott lesz egye­ne­sen a Camino – mondta a pult­nál búcsú­zóul. – El sem lehet tévesz­teni! – de hamar kide­rült, hogy fogalma sincs miről beszél.

Addig min­den rend­ben ment, amíg lent az előző napi flamenco-​​show-​​nak ott­hont adó padok­nál víder­zént intet­tünk az ott reg­ge­liző Joe-​​nak és Fred­nek, majd egy közeli szu­per­mar­ket­ben besze­rez­tünk némi reg­ge­lire valót.