Éppen ezért lepőd­tem meg, hogy ami­kor köze­led­tünk az albergue-​​hez, az udva­rá­ról vidám gitár­já­ték csapta meg a füle­met. Ahogy belép­tünk a kapun, a kerí­tés mögötti padok egyi­kén egy fekete, gön­dör hajú fia­tal cigány­le­gényt lát­tunk meg, amint gitár­ján épp egy könnyed fla­mencót pen­ge­tett lelkesen.

Évá­val lete­le­ped­tünk egy másik padra, rágyúj­tot­tunk egy cig­ire, és pró­bál­tunk úgy tenni mintha ott sem len­nénk. A gitá­ros per­sze a cigá­nyokra gyak­ran jel­lemző módon egy­ál­ta­lán nem volt egye­dül. Pár fia­tal lány tré­cselt mel­lette a padon, néhány masza­tos­képű purdé pedig nagy lár­mát csapva ker­gető­zött körü­löt­tük; hogy ki milyen rokon­sági viszony­ban állt egy­más­sal, azt most ne firtassuk.

A gitá­ros sze­rette volna job­ban bevonni a lányo­kat a zené­lésbe, ezért jópár dal­nak neki­ve­sel­ke­dett, mire végre üte­me­sen tap­solva csat­la­koz­tak hozzá. Ekkor szé­les vigyor terült szét az arcán, kihúzta magát, és egé­szen len­dü­letbe jött. Mikor a taps abba­ma­radt, vagy épp az egyik kölök csé­pelni kezdte a mási­kat, a Győ­zike show leg­em­lé­ke­ze­te­sebb pil­la­na­tait idéző rama­zuri tört ki, aztán ami­kor újra hely­re­állt a béke, a férfi bele­kez­dett egy másik dalba.

Ahogy söté­te­dett, a han­gu­lat kez­dett egyre tüze­sebb lenni. Mind gyak­rab­ban hang­zott fel a másik padon ülő nők felől az üte­mes taps és ének, és néha-​​néha még a gye­re­kek is csat­la­koz­tak a móká­hoz. Az alber­gue mel­letti sport­pá­lyák­ról edző­tás­kák­kal haza­felé tartó cim­bo­rák is meg­áll­tak egy-​​egy dal ere­jéig, később pedig egy hatal­mas ová­ci­ó­val foga­dott másik Gipsy King is meg­je­lent a padok mel­lett egy gitárt lóbálva. Elszí­vott egy barna szi­var­kát, kicsit beszél­ge­tett a töb­bi­ek­kel, majd a követ­kező nótába már együtt csa­pott bele a többiekkel.