16

Palen­cia aztán aho­gyan jött, úgy ment is. Más­nap átgya­lo­gol­tunk Léd­ig­o­son, a közép­kori templomos-​​lovagos Ter­ra­dil­los de los Temp­la­ri­oson, a gir­be­gurba falú vályog­há­za­i­ról és hobbitlak-​​pincéiről ismert Mora­ti­no­son (ami állí­tó­lag a Camino közép­pontja), majd Palen­cia utolsó apró falu­ját, San Nico­lás del Real Cami­nót is magunk mögött hagyva belép­tünk a hatal­mas Leónba.

A megye első lakott tele­pü­lé­sét, a kez­det­ben nem sok jóval kecseg­tető Saha­gúnt a han­gu­lat­gyil­kos N-​​120-​​as mel­lett futó gya­log­úton alig egy óra múlva értük el. A város ele­jén álló rak­tárá­ru­há­za­kat, autó– és gumi­sze­relő műhe­lye­ket, gyár­ké­ményt és gabo­na­si­ló­kat meg­látva ter­ve­in­ket mind­össze arra kor­lá­toz­tuk, hogy beug­runk az albergbe egy pecsé­tért és a töb­bit majd meglátjuk.

Keres­gél­nünk sze­ren­csére nem sokat kel­lett, a szál­lást ugyanis rög­tön a város ele­jén, az aréna és egy vas­úti híd után jobbra talál­tuk egy szűk utcá­ban. Kicsit elbi­zony­ta­la­nodva néz­tünk körül, mert a magas, ablak­ta­lan objek­tum kívülről épp úgy fes­tett, mintha egy ősrégi tég­la­gyár lebon­tásra váró rak­tár­épü­lete lett volna, ám a bejá­rat mel­lett álló méla­bús zarán­dok­szo­bor semmi két­sé­get sem hagyott afelől, hogy jó helyen járunk.