« | 2 A kis biarritzi reptér nagy sötétjében a várakozásunknak megfelelően nem várt minket más, csak a még mindig forró beton, az óceánszagú, párás levegő és az előcsarnok egyik asztalánál ülő turistainformációs hölgy, aki a késői óra és minden franciasága ellenére meglepően mosolygósan és jó angolsággal válaszolgatott a hülye kérdéseinkre. Miután a lehetőségeinket mérlegelve bekarikázott nekünk egy kempinget a várostérképen, elköszöntünk, felkaptuk a futószalagon magányosan kerengő hátizsákokat, és a záráshoz készülődő reptér kijárata felé indultunk. Mivel buszok már nem jártak, és az ajtó előtt unottan cigiző francia rendőr szerint csak húsz percnyire volt a „szentöhr zsalog”, útbaigazítást kértünk tőle, és a város távolban pislákoló fényei felé vettük az irányt. Bár a Caminótól még mindig vagy 50 kilométerre voltunk, a lefekvéshez készülődő Biarritz utcáin lépdelve jöttünk csak rá, hogy tulajdonképpen első alkalommal gyalogolunk teljes menetfelszerelésben. A reptéri mérleg szerint a hátizsákom 11,5 kilót nyomott, ami az első percekben nem is tűnt soknak. Sőt. Belegondolva, hogy a kaját 21/382
|
» |
Hozzászólások (5):
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mondjad!
Mindenképp!
Megosztás: