Fotóalbum
Túrá Zoltán: ¡CARAMBA!
Zene

– Ááááh! – rázta a fejét anyás­kodó mosollyal Éva, a fele­sé­gem, ami­kor ott­hon este elúj­sá­gol­tam neki a nagy hírt. – 40 nap sza­bit nem tudok kivenni.

Saj­nál­kozva mondta, de per­sze tisz­tán lát­szott rajta, hogy egy ugyan­ilyen hosszú ten­ger­parti nya­ra­lásra gon­dol­ko­dás nél­kül igent mon­dott volna. Mint ahogy min­denki más is, akit az elkö­vet­ke­zendő hetek­ben meg­kér­dez­tem a dolog­ról. Első hal­lásra min­denki lel­kes volt, de aztán vala­hány­szor oda­ér­tünk, hogy „És akkor most tény­leg 800 kilo­mé­tert akarsz gya­lo­golni?”, együtt­érzően hátba vere­getve a dol­gukra eredtek.

Ami azt illeti, egy jó ideig az egyet­len komoly aján­la­tot az akkor hat éves uno­ka­hú­gom­tól, Réká­tól kap­tam, akit – főleg miután kide­rült róla, hogy a kilo­mé­tert a súly és az idő vala­mi­féle bizarr keve­ré­ké­nek tekinti – gyor­san sike­rült meggyőz­nöm arról, hogy Spa­nyol­or­szág nem neki való hely. A hely­zet mind­azon­ál­tal elked­vet­le­ní­tett, mert egye­dül, magá­nyos far­kas­ként leg­fel­jebb csak egy igazi macsó indult volna útnak, és én a leg­jobb eset­ben is csak remény­ked­het­tem abban, hogy az úton majd rám ragad valami az életérzésből.

Aztán ami­kor janu­ár­ban, egy név­napi bulin kiön­töt­tem a lel­kem (na erről beszé­lek) újdon­sült bará­tom­nak és örö­kös macsó pél­da­ké­pem­nek, Krup­nyek­nek, hir­te­len rám mosoly­gott a szerencse.

– És akkor tény­leg 800 kilo­mé­tert akarsz gya­lo­golni? – kér­dezte csil­logó szemekkel.

– Ja – bólintottam.

– És kell ott borotválkozni?

– Nem – néz­tem rá. – Miért kéne?

2/382

Hozzászólások (5):

  1. Anonymus

    Mond­jad!

  2. geriku

    Mond­jad!

  3. Anonymus

    Mond­jad!

  4. Imi

    Mond­jad!

  5. mamusz

    Izgal­mas, érde­kes, olvas­tatja magát.

Szólj hozzá!