De úgy lát­szik, hogy ez nem az a nap volt, ami­kor kipi­hen­het­tem volna magam. Szinte ugyan­ab­ban a pil­la­nat­ban, ahogy elalud­tam, valaki óva­to­san lök­dösni kezdte a vál­lam, és hal­kan szó­lon­ga­tott. Az apá­cá­val szer­zett reg­geli rossz tapasz­ta­lat után kicsit óva­to­san nyi­tot­tam ki a sze­mem, de a leg­na­gyobb meg­könnyeb­bü­lé­semre Éva állt a pad mel­lett. Okot csak az adott némi aggo­da­lomra, hogy mind­ezt egy resz­kető térdű bácsika tár­sa­sá­gá­ban tette.

– Vala­mit akar, de nem értem – muta­tott Éva a fér­fire, majd sar­kon for­dult, és vissza­ment a kúthoz.

Még fel sem tápász­kod­tam a pad­ról, mire az öreg már végig is mondta a spa­nyol alkot­mányt. Nagyon magya­rá­zott vala­mit, de a leg­na­gyobb saj­ná­la­tomra a reg­gel tapasz­talt nyelv­zse­ni­sé­gem min­den nyom nél­kül elpá­rol­gott. Nem értet­tem egy szót sem. Segély­kérően kör­be­pis­log­tam, de hát Ben már rajz­filmhő­sö­ket meg­szé­gye­nítő röfö­gés­sel húzta a lóbőrt, Éva pedig min­den bizonnyal nem kért az öreg­ből, hiszen akkor le sem passzolta volna nekem.

Az meg csak mondta a magáét meg­ál­lás nél­kül. Az össze­rán­colt szem­öl­dö­kéből és a pad felé tett kéz­moz­du­la­ta­i­ból elő­ször arra gon­dol­tam, hogy talán elfog­lal­tam a ked­venc meg­fi­gyelő­he­lyét a téren, de ami­kor gyor­san fel­áll­tam, hogy hellyel kínál­jam, a fejét rázva az egyik mel­lék­utca felé kez­dett muto­gatni, majd a nyi­tott szája felé kana­la­zott egy lát­ha­tat­lan falatot.

Hohó! Így mind­járt más! Meg akar min­ket hívni ebédre! A lelki sze­me­im­mel már lát­tam is egy gőzölgő puly­ka­sül­tet, amiből a lakoma végén az öreg fele­sége még egy kis útra­va­lót is cso­ma­gol majd nekünk, így mire Éva vég­zett a lábáz­ta­tás­sal és vizes talp­nyo­mo­kat hagyva újra meg­je­lent mel­let­tünk, lát­vá­nyo­san javuló spa­nyo­lom­mal már meg is beszél­tem az öreg­gel a részleteket.