Elő­ször is, ugye a mór meg­szál­lás után nagy­já­ból száz évvel, 813-​​ban a spic­ces remete és a kiváló hely­szí­ne­lési tapasz­ta­la­tok­kal ren­del­kező püs­pök meg­ta­lál­ják Jakab apos­tol csont­jait, ami akko­ri­ban, a szent erek­lye­ke­res­ke­de­lem ide­jén olyas­va­la­mi­nek szá­mí­tott, mintha valaki manap­ság azzal kér­kedne, hogy Zámbó Jimmy hang­szá­lait őrzi egy tej­fö­lös doboz pere­mére feszítve a mélyhűtőben.

Aztán nem sok­kal a cso­dás fel­fe­de­zés után (egé­szen pon­to­san 844-​​ben) egy Cla­vijo nevű hely mel­lett a depressziós spa­nyo­lok ádáz csa­tába keve­red­nek a mórok­kal, és láss cso­dát, Jakab bará­tunk kima­csó­sí­tott ver­zi­ója meg­je­le­nik egy fehér lovon, és az égből leszállva saját kezű­leg leka­sza­bol mint­egy 70 000 mórt. (Állí­tó­lag még Dugo­vics Tituszt is látta valaki a tömeg­ben.) Ezzel per­sze az I. Ram­iro (a II. Alfon­zot a tró­non követő király) vezette spa­nyo­lok elsöprő győ­zel­met arat­nak a meg­le­hetős túlerő­ben pará­dézó II. Abder­ra­man serege felett.

Jakab nagy­já­ból innentől szá­mít a spa­nyo­lok védő­szent­jé­nek, és harci szol­gá­la­ta­i­ért posz­tu­musz ráadás­ként meg is kapja a San­ti­ago Mata­mo­ros, vagyis Mórölő Szent Jakab bece­ne­vet. Ez jel­le­mé­nek egy olyan, sok­kal söté­tebb olda­lá­ról leb­benti fel a fáty­lat, ame­lyet jól illuszt­rál a Bib­lia, egy leg­in­kább kocs­mai hőzön­gés­hez hason­lító jele­nete (Lukács 9:51–54), amely­ben a régi­vo­na­las térí­tést kép­vi­selő Jakab és öccse, János „tűz­pa­ran­csot” kér­nek Jézus­tól, hogy alá­gyújt­has­sa­nak egy falu­nyi sza­ma­ri­tá­nus­nak, ami­ért azok nem akar­tak nekik szál­lást adni. Jézus per­sze lecsi­títja őket, de gon­do­lom az ilyen, és ehhez hasonló bal­hék miatt akasztja végül rájuk a Boan­er­ges, vagyis Menny­dör­gés fiai bece­ne­vet (Márk 3:17), ami bár manap­ság nem hang­zik túl fenye­getően (inkább talán egy bol­gár pankrátor-​​csoport neve lehetne), akko­ri­ban min­den bizonnyal sok­kal félel­me­te­seb­ben csenghetett.