« | – Ebben jövök – mutattam le a lábamra. – A Winkben? – csóválta a fejét lesajnálóan. – Hát, te tudod... Mivel már csak alig két hét volt vissza az indulásig, a kis háztömb körüli séta után kezdtünk el komolyan gondolkodni egy próbaút lehetőségén. A következő szombaton Komlóra voltunk hivatalosak Éva anyukájának a születésnapjára, ezért elhatároztuk, hogy a nagyjából 20 kilométeres távot gyalog fogjuk megtenni. Nem éppen az a szisztematikus fizikai felkészülés, de egy átlagos caminós napunk, és új cipőink letesztelésére a túra éppen alkalmasnak tűnt. Az illúzió kedvéért még hátizsákokat is vittünk magunkkal – igaz, csak egy ajándékba szánt rongyszőnyeg, pár üres befőttesüveg, egy Mecsek-térkép, két szendvics és egy flakon víz lapult bennük. Az első pár lépés igazi felüdülés volt. Zöldelltek a fák és kellemes tavaszillat szállt mindenütt. A madarak úgy csiripeltek, mintha muszáj lett volna, a magas fűből kíváncsian kikandikáló vadvirágokat lágy tavaszi szellő lengette, a nap pedig épp olyan kellemesen sütött, mint ahogy azt az ember június elején elvárja tőle. Mindez a dizni-gondtalanság azonban nem sokáig tartott. Az első pár kilométer után az ösvényünk egy óriási réten nyomtalanul felszívódott, és helyette 5 másik futott a szélrózsa minden irányába, kivéve – legalábbis a térképünk szerint – Komló felé. Tudom, ez nem hangzik valami macsósan, de miután a térképet forgatva a tisztás összes kijáratát többször is fontolóra vettük, már abban sem voltam biztos, hogy melyiken jöttünk. A madarak elhallgattak, a nap elbújt a sűrű lombok mögött, a vadvirágok szabadságra mentek, és a kis csapatunk tagjainak szívébe bizalmatlanság és bosszús hangulat költözött. 15/382
|
» |
Hozzászólások (4):
Mondjad!
Mondjad háááát !!!
Mondjad! Naaaa legalább kettesével tedd fel!!
Mondjad!
Megosztás: