– Puente la Reina?

– Az ám!

– És előtte?

– Milyen előtte? – nézett rám, mintha valami oltári nagy barom­sá­got kér­dez­tem volna.

– Hát pél­dául Pamplonában...

– Ó, ott nem kel­lett meg­száll­nom – kacsin­tott rám elé­ge­det­ten a tükör­ben. – A reg­geli gép­pel értem oda, aztán körül­néz­tem a város­ban, és már neki is vág­tam a Caminónak.

– Csak teg­nap­előtt indul­tál Pamp­lo­ná­ból? – húz­tam fel a szemöldököm.

– Aha – bólin­tott, majd elé­ge­det­ten magára vicso­rí­tott a tükör­ben, elöb­lí­tette a fog­ke­fé­jét, és kiment.

Már 10 óra is elmúlt, mire tet­te­tett lel­ke­se­dés­sel össze­pa­kol­tunk. Nosz­tal­gi­kus han­gu­lat­ban elbattyog­tunk a medence lela­ka­tolt kis­ka­puja mel­lett, ami­nek a rajta lógó tábla sze­rint már nyitva kel­lett volna len­nie. Egy lélek sem volt azon­ban a közel­ben, és ami azt illeti, az egész kem­ping­ben is csak a vígan ciri­pelő tücs­kök mutat­tak némi akti­vi­tást, akik velünk ellen­tét­ben bizo­nyára nem bán­ták, hogy a korai idő­pont elle­nére a nap kegyet­le­nül tűz le rájuk.

Ha még nem emlí­tet­tem volna, Spa­nyol­or­szág­ban elké­pesztően meleg van. Ami­kor előző nap Estel­lá­ban az óri­á­sok elől mene­kül­tünk, a tömeg­ben sod­ródva egy röpke pil­lan­tást vetet­tem az egyik gyógy­szer­tár fölötti digi­tá­lis hőmérő-​​órára, és azt hit­tem, hogy káp­rá­zik a sze­mem. 49°C-ot muta­tott és ez nem is annyira meg­lepő, ha figye­lembe vesszük, hogy Spa­nyol­or­szág tartja a nem hiva­ta­los euró­pai hőség­re­kor­dot: Sevil­lá­ban 1881. augusz­tus 4-​​én kerek 50°C-ot mértek.