11

Reg­gel Bent (miután a sátor mel­letti üres háló­zsák­ját meg­látva egy pil­la­na­tig elmé­láz­tam azon a lehető­sé­gen is, hogy még­is­csak elfújta a szél) a mos­dó­ban talál­tam. Vígan dudo­rászva fogat mosott.

– Bul­dá­áán! – mondta, ami­kor meg­lá­tott a tükör­ben. – Bóe vaub­bam a vava vé avabb!

– Micsoda?

Kivette a fog­ke­fét a szájából.

– Mon­dom jót alud­tam a sza­bad ég alatt! – ismé­telte el vigyo­rogva, és már mosta is tovább a fogát.

– Boga­rak nem voltak?

– Beem! – rázta a fejét, majd megint kivette a szá­já­ból a fog­ke­fét, és a mos­dó­ban kör­be­pis­lantva köze­lebb hajolt, mintha valami nagy titok­ról akarná fel­leb­ben­teni a fáty­lat. – Azok a zarán­dok­szál­lá­sok kibo­rí­tóak, mi?

Ezzel nehéz volt vitatkozni.

– Melyi­kek­ben alud­tál? – kérdeztem.

– Pamp­lona után mi is volt az a város? – Ben, mint ahogy az később kide­rült róla, Évá­hoz hason­lóan szin­tén sosem tudta, hogy hol van. – Tudod, azzal a nagy híddal...