Vala­hogy min­dig is volt egy olyan érzé­sem, hogy a spa­nyo­lok ünne­pel­nek a leg­töb­bet a vilá­gon. Pár üveg sör után a zub­iri alberg­ben a belga Gilbert-​​rel és Eddie-​​vel fel is állí­tot­tunk egy elmé­le­tet, amely sze­rint a dátu­mok gon­dos tanul­má­nyo­zá­sá­val kiala­kí­tott elő­ze­tes prog­ram sze­rint az ember a vég­te­len­sé­gig körbe-​​körbe utaz­hatna Spa­nyol­or­szág­ban anél­kül, hogy egyet­len fies­ta­men­tes napot is végig kéne szenvednie.

Ami azt illeti, a spa­nyo­lok­nak annyi ünne­pel­ni­va­ló­juk van, hogy álla­mi­lag 14-​​ben kel­lett maxi­málni a szá­mu­kat. (Spa­nyol­or­szág­ban ha egy ünnep vasár­napra esik, akkor a régió választ­hat helyette egy mási­kat.) Bár ez ter­mé­sze­te­sen jóval több, mint a Magyar­or­szá­gon nekünk járó 10, a spa­nyo­lok­nál az igazi különb­ség még­is­csak inkább abban rej­lik aho­gyan ünne­pel­nek. Óri­ási bábuk kör­be­hur­ci­bá­lása a város utcáin (Gigan­tes y cabe­zu­dos), rogya­dozó ember­pi­ra­mis épí­tése (Cas­tell), több­száz hektó bor (Batalla de Vino) vagy éppen több tonna para­di­csom egy­másra és a város fala­ira kenése (La Toma­tina), fodros-​​szoknyás kasztanyetta-​​csattogtatás, ékte­len riká­cso­lás és bikák ezre­i­nek a szisz­te­ma­ti­kus lemé­szár­lása, vagy éppen szűk utcá­kon való fut­ta­tása – ezek mind leg­alább annyira kel­lé­kei egy spa­nyol fies­tá­nak, mint a tari falu­na­pok­nak a hur­ka­sütő és a cél­lö­völde, vagy a már emlí­tett Korda Gyuri–Balázs Klári koncert.

Az estel­lai for­ga­tag­ban az újdon­sült spa­nyol bará­ta­ink lel­ke­se­dése min­den­esetre abban a pil­la­nat­ban lelo­hadt, ami­kor kide­rült, hogy egy kuk­kot sem beszé­lünk spa­nyo­lul. Tanács­ta­la­nul hát­ra­lépve össze­néz­tek, amit gyor­san kihasz­nálva egy bic­cen­tés­sel meg­kö­szön­tem a szí­ves­lá­tást, és Évát karon fogva kere­ket oldottunk.