10

Reg­gel besé­tál­tunk a közeli Vil­la­tu­er­tába, és a temp­lom előtti téren misére gyü­le­kező, fehér inges-​​blúzos, kinyalt falu­be­li­e­ket meg­látva hamar rájöt­tünk, hogy előző nap dél­után miért nem talál­tuk nyitva a bol­to­kat. Szom­bat volt, ami per­sze egy­ben azt is jelen­tette, hogy aznap, vasár­nap erre még keve­sebb esé­lyünk lesz. Abba a kel­le­met­len hely­zetbe kerül­tünk ugyanis, hogy kime­rült a ton­hal­kon­zerv­kész­le­tünk (a Camino zarán­do­kok ser­tés­májkréme), ami­nek fel­töl­té­sére az egyet­len remé­nyünk a négy kilo­mé­ter­rel odébb fekvő, 15 000 lakosú Estella maradt.

Egy­órá­nyi kel­le­mes sétá­val már el is értük a kül­vá­rost, ahol egy kagy­ló­val, ván­dor­bot­tal és csil­lag­gal (stella) díszí­tett, hűvös­vizű kút várt min­ket. Miköz­ben meg­töl­töt­tük a fla­ko­no­kat, az olda­lára vésett „BUEN PAN, EXCELLENTE AGUA Y VINO, CARNE Y PESCADO, LLENA DE TOBA FELICIDAD” fel­irat­ból még sze­gé­nyes spa­nyol­tu­dá­sunk­kal is sike­rült kibo­ga­rász­nunk a kulcs­sza­va­kat (főleg a VINO–t) és elé­ge­det­ten kons­ta­tál­tuk, hogy Estel­lá­ból egé­szen biz­to­san nem fogunk üres kéz­zel távozni. (A Liber Sancti Jaco­bi­ból vett idé­zet egyéb­ként magya­rul azt jelenti, hogy Estella "bővel­ke­dik jó kenyér­ben, kiváló borok­ban, hús­ban és hal­ban és dús­kál min­den jóban”, de per­sze spa­nyo­lul mindez sok­kal job­ban hangzik.)