Kikér­tünk magunk­nak két pohár sört, leül­tünk a bejá­rat mel­letti asz­tal­hoz és épp elkezd­tem sodorni egy cigit, ami­kor a mosás­sal idő­köz­ben végző Heming­way bedugta a fejét a kocs... bocsá­nat, klub ajta­ján és az ajtó­fél­fá­nak dőlve meg­állt mellettünk.

– Ez ám az igazi! – bic­cen­tett az asz­ta­lon heverő dohá­nyos zacskó felé. – Azok­nak a mai cigi­nek semmi ízük! Extra meg Ultra Lights... Annak meg mi értelme?

– Hát... vál­toz­nak az idők! – sütöt­tem el a köz­he­lyet, egy­ben meg­spó­rolva a magya­rá­za­tot, hogy a magya­rok nem annyira ínyenc­ség­ből mint inkább csó­ró­ság­ból vete­med­nek cigisodrásra.

– Bizony! Már a Camino sem a régi... – túrt bele szo­mo­rúan a sza­kál­lába. – Az embe­rek kocsi­val elő­re­vi­te­tik a hol­mi­ju­kat, vagy ott­hon­ról kap­ják cso­mag­ban... Vil­log­tat­ják a hitel­kár­tyá­kat meg azo­kat az átko­zott mobil­te­le­fo­no­kat – rázta a fejét, mintha tény­leg hihe­tet­len lenne szá­mára mindez az egész. – Az alber­gek­ben meg ott az inter­net, ahol meg­né­zik milyen lesz más­nap az idő...

Csak csend­ben sodor­tam tovább a cigit és magam­ban elcso­dál­koz­tam a mosoly­gós hol­land keserűségén.

– Hát mire jó az, ha az ember előre tudja, hogy mi lesz hol­nap? Vagy akár csak a követ­kező órá­ban? – foly­tatta, és már lát­tam is a Navar­rai Kanász­kürt más­napi vezércikkét:

HALOTT HOLLAND HOSPITALERO
Orcán lőtte magát a cira­u­qui alber­gue fel­vi­gyá­zója
A navar­rai ható­sá­gok nagy erők­kel kere­sik azt a fel­tűnően macsós kül­sejű magyar fia­tal­em­bert, aki a tra­gi­kus eset előtti órák­ban Heming­way­nek szó­lí­totta a kró­ni­kus depresszi­ója miatt 10 éve gyógy­sze­res keze­lés alatt álló 65 éves férfit...