« | – Ööö... Nincs... – rázta a fejét, majd erősen tört angollal, mintha a vágyainkban olvasna hozzátette: – Nem lenni kétágyas szoba. – Ja, nem! – kacagtam el magam. – Csak két helyet szeretnénk. – Az oké – mondta elmosolyodva, majd a bejárattal szemben álló állványon sorakozó vagy 20 pár majdnem tökéletesen egyforma, csak más-más méretű, viseletes bakancsra mutatott. – Lenni itt nagy amerikai csoport, de két hely még talál. Éva javaslatára azonban előbb körülnéztünk az albergben, ami fehér falaival, sötétbarnára pácolt ajtóival és makulátlan tisztaságával már az első pillanatban megnyerte a tetszésünket. Az előtér betonpadlóját egy nagy nyolcszirmú, kavicsokból kirakott virág díszítette és a ház belsejébe vezető folyosón is láttunk egy ízléses mozaikot. Bár a hálóterem némileg zsúfoltnak tűnt – főleg a fenyőfa emeletes ágyak között bolyongó amerikai középiskolás csoport miatt, aminek fiútagjai kipirult arccal, párzásra készen köröztek az ágyakon sminkelő lányok körül – az egész hely árasztott magából valami otthonos nyugalmat, amely hűen tükrözte a minket körbekalauzoló tulajdonos-hospitalero, Juan személyiségét. Egyébként saját kezűleg végezte a felújítási és dekorációs munkálatokat, amit a recepcióhoz visszatérve tudtunk meg egy Dan nevű fickótól, aki eddig az asztallal szemben lévő két süppedős fotel egyikében ülve csendben lapozgatta a vendégkönyvet. – A kapuzárás 10-kor – mondta Juan miután beírt minket a nagykönyvébe és kifizettük a 6 eurós szállásdíjat –, de ma kicsit tovább lenni nyitva, mert a templom téren vanni San Juan fiesta. A bikának a... – egy ideig kereste a megfelelő szót angolul, majd kinyújtott mutatóujjait a feje két oldalához tartotta. 115/382
|
» |
Megosztás: