8

Az éjszaka olyan­nyira jól telt, hogy reg­gel a szervkereskedő-​​hospitalerónak kel­lett kiver­nie min­ket az ágy­ból és már jócs­kán elmúlt 8 óra is mire áll­ha­ta­tos, ám udva­rias noszo­ga­tá­sá­val végre ki tudott min­ket tes­sé­kelni az alberg rácsos kapu­ján a csípős, reg­geli levegőre.

Az előző esti buli­ról maradt üveg­cse­re­pe­ket fel­ta­ka­rító neon­zöld mel­lé­nyes utcaseprő-​​brigádokat leszá­mítva a bel­vá­ros szinte tel­je­sen üres volt. A kör­nyék egyet­len nyitva tartó kis­bolt­já­ban sze­rez­tünk némi reg­ge­lit, majd a kas­tély­kertre emlé­kez­tető Par­que de la Tra­co­nera egyik pad­ján, egy nagy csa­pat zajos bra­zil zarán­dok­hoz csat­la­kozva jóízűen megreggeliztünk.

Kávé helyett elszív­tunk egy cigit, majd elkö­szön­tünk és a város for­ga­ta­gá­ban is ugyan­olyan rend­sze­re­sen fel­buk­kanó sárga nyi­la­kat követve átsé­tál­tunk egy moder­nebb, szé­pen trim­melt par­kon, ami egy álmos kép­pel mun­kába igyekvő spa­nyo­lok­kal teli kül­vá­rosi kerü­letbe veze­tett. A zajos lakó­te­lep aztán szép las­san átadta a helyét a Navar­rai Egye­tem gon­do­san manikű­rö­zött kam­pu­szá­nak, ahol kisebb cso­por­tok­ban kari­kás, ám mégis csil­logó szemű diá­kok map­pá­val a hónuk alatt igye­kez­tek világ­meg­váltó cél­jaik felé.