Alig ezer évvel később, ami­kor a virágzó erek­lye­ke­res­ke­de­lem ide­jén Pamp­lona val­lási mél­tó­sá­gai végre ráte­het­ték a kezü­ket San Fer­mín fejére, rög­tön el is hatá­roz­ták, hogy ezután min­den évben mél­tón meg­em­lé­kez­nek ked­venc szent­jük halá­lá­nak nap­já­ról. Szep­tem­ber 25-​​én zsol­tá­ro­kat kán­tálva kör­be­hor­doz­ták a bel­vá­ros utcáin Fer­min arany­suj­tá­sos bro­kátba bugyo­lált szob­rát, amit a pamp­lo­naiak ele­inte való­színű­leg elnéző mosollyal ásí­toz­tak végig. Mivel éppen akko­ri­ban kezd­tek divatba jönni a bika­vi­a­da­lok, gyor­san elter­jedt a pletyka, hogy Fer­mint nem is lefe­jez­ték, hanem a men­to­rá­hoz hason­lóan egy bika után kötözve érte a már­tír­ha­lál, és már kezdőd­he­tett is az igazi buli, amit 1591-​​ben a kiszá­mít­ha­tat­lan őszi idő­já­rás miatt áttet­tek július 6-​​ra.

A Pamp­lona utcáin (és főleg bár­ja­i­ban) azóta is ekkor kezdődő – mára 9 naposra duz­zadt – Fiera de San Fer­mín (vagy még inkább San­fer­mi­nes) min­den dél­után­ján 6 jobb sorsra érde­mes bika végzi a Plaza de Toros­ban pará­dézó mata­do­rok értő kezei között, hogy az esti mulat­ságra meg­le­gyen a pör­költbe való. Csak­hogy előtte eze­ket a mar­há­kat a folyó­parti karám­ból vala­hogy az aré­nába kell jut­tatni, amire ele­inte a város szűk utcáin keresz­tül min­den fel­tű­nést kerülve kora reg­gel, futó­tem­pó­ban került sor. Ami­kor aztán a pamp­lo­naiak leg­na­gyobb rémü­letre már a soka­dik bika csa­tan­golt el a mel­lék­ut­cá­kon keresz­tül, ledesz­káz­ták az útvo­na­lat és szí­ve­sen lát­tak min­den olyan vál­lal­kozó kedvű kör­nyék­beli macsót, aki elég tökös­nek érezte magát ahhoz, hogy közé­jük ugorva trap­polja végig a nagy­já­ból 800 méte­res távot. Min­denki reme­kül szó­ra­ko­zott, egé­szen amíg 1926-​​ban meg nem jelent a pár feje­zet­tel elő­rébb már emlí­tett Heming­way könyv.